Home

Kínai repülőgép hordozó

2011. júniusában a kínai vezérkari főnök hivatalosan is elismerte, hogy országa repülőgép-hordozót épít. 2011 nyarán a hajó több futáspróbán vett részt, majd 2012 márciusában a kínai hadsereg bejelentette, hogy a repülőgép-hordozó készen van és még az év során rendszerbe állítják Kína kedden hadrendbe állította második repülőgép-hordozóját; a 315 méter hosszú Sangtung az első teljes egészében hazai fejlesztésű hordozó. A Sangtungot a dél-kínai Hajnan szigeten lévő haditengerészeti támaszponton tartott ünnepség keretében adták át a kínai fegyveres erőknek

Liaoning (repülőgép-hordozó) - Wikipédi

A programról a kínai vezetés hosszú időn át hallgatott. A kínai védelmi minisztérium csak két hete erősítette meg hivatalosan, hogy folyik a régi repülőgép-hordozó átalakítása. Megfigyelők szerint Kína négy repülőgép-hordozó megépítését tervezi Kína Liaoning nevű repülőgép-hordozóján a haditengerész hölgyek számára külön étterem, mosoda és hálórész van fenntartva.Kína első, tavaly vízre bocsátott repülőgép-hordozója hónapokig cirkál a nyílt vízen, fedélzetén ezer haditengerésszel.A 300 méte Peking hivatalos közleménye szerint a térség országainak nincs félnivalójuk a repülőgép-hordozó megvásárlása miatt, azt ugyanis elsősorban kutatásra és hadgyakorlatokra szeretnék használni. A hadsereg honvédelmi programját azonban teljes titoktartás övezi; a PLA nem szívesen nyilatkozik arról, hogy milyen mértékben nőnek évről évre a hadi kiadások, de az ország. A következő években akár hétre is nőhet Kína repülőgép-hordozó hajóinak a száma, így alapvetően felborulhat a hatalmi egyensúly a Dél-kínai-tengeren és a Csendes-óceánon. A környező országok érthetően aggódnak a kínai fejlesztések miatt, akár egy komolyabb fegyverkezési verseny is elindulhat, ha Peking tervei.

Halál az első kínai repülőgép-hordozó tesztjén. MTI; 2012. november 26., hétfő 11:43. Szívinfarktusban meghalt a J-15-ös vadászgépet gyártó senjangi vállalat vezérigazgatója vasárnap, amikor jelen volt a gép első landolási tesztjén Kína első repülőgép-hordozóján - jelentette a kínai központi televízió. Hivatalos kínai beszámoló alapján olyan technológiák fejlesztése zajlik már jelenleg is, melyeket egy nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó építésénél fognak felhasználni. Erről eredetileg a szintén állami China Shipbuilding Industry Corporation (CSIC) hajógyár számolt be, mely az ország legnagyobb hajóépítő.

Hadrendbe állt az első, teljesen kínai repülőgép-hordoz

Az utóbbi időkben a Dél-kínai-tengeren sajnálatosan megszaporodott tengeri incidensekből ítélve nem kétséges, hogy a hajót itt fogják bevetni. A repülőgép-hordozó hossza 315 méter, így nem is kellenek különösen éles felbontást nyújtó kémműholdak az űrből való megfigyeléséhez Kínai repülőgép-hordozó elleni rakéta. Kína 2010 végén - a világon elsõként és máig egyetlenként - hajó elleni ballisztikus rakétát (Anti-Ship Ballistic Missile - ASBM) állított rendszerbe! A Dong-Feng 21 (DF-21D) elnevezésű, 10 mach gyorsaságú és 2700-3000 kilométer hatótávolságú rakéta. Képes arra hogy.

Kína felújít egy külföldön vásárolt repülőgép-hordozó

  1. Exkluzív képeket hozott nyilvánosságra a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg első repülőgép-hordozójáról a DigitalGlobe. A hordozót, melyről korábban csak szárazdokkban készült fotók láttak napvilágot, egy sárga-tengeri próbaútja során, Talien kikötőjétől 100 kilométerre délnyugatra, múlt héten kapta lencsevégre a műholdas felvételek készítésével.
  2. t a még a volt Szovjetuniónak készült Lianoning, amit az mutat a lehgobban, hogy ugyanúgy 50 ezer tonnás, de 30-40 repülővel többet lesz majd képes szállítani és ellátni
  3. A Kínai Népköztársaságban már jó ideje rendkívüli méretű flottafejlesztési program zajlik. Ennek egyik legjelentősebb lépése volt, amikor még 1998 - ban tekervényes úton megvásárolták Ukrajnától az akkor már hosszú évek óta a Mikolajivban (korábban Nyikolajev) lévő 444 - es Hajógyárban rozsdásodó, kb. 68% - os készültségi fokon pénzhiány miatt.

Épül a második kínai repülőgép-hordozó. Kína hajó tenger. Az erről az interneten megjelent beszámolókat aztán törölték a világhálóról. Építik Kína második repülőgép-hordozóját és mellette két nagy romboló is készül az északkelet-kínai Talien kikötővárosban - közölte Liaoning tartomány. A hordozó építéséről 2015-ben jelentek meg az első képek a Weibón. A Hszinhua állami hírügynökség szerint 2013-ban kezdődött el az új repülőgép-hordozó építése. A vízre helyezési ceremónián ott volt a központi katonai bizottság elnökhelyettese, Fan Csang-long is Elkészült az első, teljesen kínai gyártású repülőgép-hordozó. Az 50 ezer tonnás hajó az északi Dalian egyik gyárában készült. 2013-ban kezdték építeni, hagyományos (tehát nem nukleáris) meghajtású, és más gépek mellett a kínai J-15-ös harci repülők is használják majd

Az első kínai repülőgép-hordozó élete a Szovjetunióban kezdődött, mégpedig az 1970-es években. A Szovjetunió haditengerészete igényt formált egy 80 000 tonnás, az amerikai szuper repülőgép-hordozókkal (Enterprise, Nimitz-osztály) egyenrangú típusra. A terv (Projekt 1153 Orjol) megvalósítása több téren is. Elindult próbaútjára az első kínai repülőgép-hordozó - jelentette szerdán a Hszinhua kínai hírügynökség A repülőgép-hordozó útjáról beszámoló kínai sajtó nem ejtett szót arról a december eleji incidensről, mely az elmúlt hetekben a kínai és az amerikai sajtót is lázban tartotta. Az eset során egy, a Liaoning mellett tevékenykedő amerikai rakétacirkálóhoz túl közel úszott egy másik kínai hadihajó, így mindkét fél. A szövetségesek egyre jobban érzik a kínai befolyást minden területen - jegyzik meg a szerzők, megemlítve a kínai kereskedelmi és technológiai kezdeményezéseket, - az Új Selyemutat, a Sarkvidéki Selyemutat és a Kiber Selyemutat - amelyekkel Peking gyorsan pozíciókat szerzett Európában

Japán repülőgép-hordozó és Japán Fighter-bombázó — Stock

Kínai harci repülőgépek és helikopterek érkeztek, hogy segítsék az oroszokat az USA által támogatott terroristák elleni harcban. A kínai Liaoning CV 1 Két amerikai repülőgép-hordozó és az őket kísérő kisebb hadihajók hadgyakorlatba kezdtek a hétvégén a Dél-kínai-tengeren. hogy a köteléket szorosan követték a kínai flotta. Az egykori ukrán Varjagot a tervek szerint az idén rendszerbe állítják - közölte Hszü Hung-meng (Xu Hongmeng), a kínai hadsereg haditengerészetének főparancsnok-helyettese. A szovjet hajó vázára épített repülőgép-hordozó tavaly augusztus 10-én hagyta el először ötnapos futáspróbára a kikötőt Hölgypilóták bejegyzései repülőgép-hordozó témában. Kína Liaoning nevű repülőgép-hordozóján a haditengerész hölgyek számára külön étterem, mosoda és hálórész van fenntartva

A hivatalos kínai állami közlés szerint Peking szuverén joga, hogy bármilyen flottamanővert a tetszése szerint hajtson végre a Dél-kínai-tengeren. Tajvan kormánya ugyanakkor azt közölte, hogy rendkívül nagy figyelemmel fogja kísérni a kínai repülőgép-hordozó és a kíséretében levő hajókötelék minden egyes manőverét A kitekintő már 2008 végén írt róla, hogy kínai vezetők utalásokat tesznek a repülőgép-hordozó építésére. A hír csupán maga a beismerés, és az, hogy végül egy soha be nem fejezett orosz hajót, a Varyagot vásárolták meg, a leselejtezésre szánt angol Invincible helyett - talán, mert az oroszok nem kötötték ki. Az egyelőre még név nélküli Type 001A hajót még csak most kezdik el vízen tesztelni, de közben már az utódját tervezik. Kínának ugyan eddig is volt egy repülőgép-hordozója, de az Ukrajnától vásárolt, 1988-ban gyártott Liaoning mára eléggé elavult az amerikai haditengerészet hajóihoz, különösen a tavaly hadrendbe állított Gerald R. Fordhoz képest Exkluzív képeket hozott nyilvánosságra a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg első repülőgép-hordozójáról a DigitalGlobe. A hordozót, melyről korábban csak szárazdokkban készült fotók láttak napvilágot,

A második kínai repülőgép-hordozó a vízen. R Fotó. Az új repülőgép-hordozó várhatóan valamikor 2020 előtt áll majd hadrendbe a tengeri tesztelések és a fedélzetén szolgáló repülőgépek megérkezése után. Akárcsak a Liaoning, az új hajó is követi az egykori Szovjetunióban készült Admiral Kuznyecov osztály. Kína repülőgép-hordozók ellen bevethető rakétát fejleszt ki - olvasható a China Daily című angol nyelvű kínai napilap pénteken megjelent írásának címében, de a cikkben a védelmi tárca nem erősíti meg az értesülést, csak egy szakértő tesz ilyen tartalmú kijelentést Kína valóban építi saját repülőgép-hordozóját, de még nem készült el - közölte a kínai hadsereg vezérkari főnöke Elhangzott, hogy Kína egyelőre négy repülőgép-hordozót szeretne. Korábbi nyilatkozatok már sejttették, hogy új kínai repülőgép-hordozó épül, vagy akár több is, de ez volt az első konkrét és hivatalos információ, bár csak egy rövid ideig volt olvasható Hosszú idő még, mire összemérhetővé válik a kínai egy amerikai CBG-vel (hordozó harccsoport). Bár az amerikaiak várhatóan csökkenteni lesznek kénytelenek a meglévő erőiket (11 db nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó és hozzá tartozó kíséret!), ahogy a pénzügyi válság továbbfejlődik

A kínai haditengerészet fejlődését kitűnően bizonyítja, hogy 2018 tavaszán megkezdte próbaútjait az ország első hazai gyártású repülőgép-hordozója. A 001A Típus már modernebbnek számít az első hordozónál, a Liaoningnál, de az amerikai hajókkal még nem veheti fel a versenyt Kína Liaoning nevű repülőgép-hordozóján a haditengerész hölgyek számára külön étterem, mosoda és hálórész van fenntartva. Kína első, tavaly vízre bocsátott repülőgép-hordozója hónapokig cirkál a nyílt vízen, fedélzetén ezer haditengerésszel

Hadrendbe állt Kína első repülőgép-hordozój

A Kínai Központi Bank (PBOC) kedden bocsátotta ki a Kína első repülőgép-hordozó anyahajójának emléket állító arany és ezüst érmeket. Az emlékérme együttes két ezüst és két arany darabból áll. Az emlékérmék előlapján szerepel Kína címere, az ország neve és a verési évszám

Ennek oka, hogy a kínai repülőgép-hordozó (akárcsak az orosz Admiral Kuznyecov), a nyugati gőzkatapultos indító rendszerrel rendelkező repülőgép-hordozókkal szemben úgynevezett síugró sánccal rendelkezik és ez erősen korlátozza az amúgy is jelentős össztömegü J-15 által hordozható fegyverek típusát és mennyiségét Az új brit repülőgép-hordozó építését tavaly fejezték be, ez az első küldetése, és semmi másból nem fog állni, csak gyakorlatozásból, és hogy végre tényleges vadászgépek is leszálljanak rajta (eddig csak kisgépeket és helikoptereket fogadott). Ténylegesen szolgálatba állni csak 2021-ben fog A repülőgép-hordozó rendkívüli éberséggel figyelt a külföldi hadihajókkal és repülőgépekkel való esetleges találkozásokra - jelentette ki Csang Cseng a Liaoning parancsnoka. A repülőgép-anyahajót 2012 szeptemberében állították hadrendbe, ez volt az első alkalom, hogy a Tajvani-szoroson áthaladt Elhúzódnak a második kínai repülőgép-hordozó tengeri tesztjei 2019. 09. 09., 13:44. A Kínai Népköztársaságban már jó ideje rendkívüli méretű flottafejlesztési program zajlik. Ennek egyik legjelentősebb lépése volt, amikor még 1998-ban tekervényes úton megvásárolták Ukrajnától a Varjag nevű repülőgép-hordozót A PLAN, a Kínai Népfelszabadító Hadsereg Haditengerészete idén ünnepeli fennállásának hetvenedik évfordulóját. Kína második, ezúttal teljesen saját erőből épített repülőgép-hordozója most futja a tengeren a próbaköröket, és műhold-fényképeket elemző amerikai hírszerzési források szerint már építi a harmadikat

Dél-Korea hadereje - Technikai Kisokos

Kína már a harmadik repülőgép-hordozóját építi - 44

Air China: a közvetlen járat messze repíti a kínai-magyar barátságot A kínai repülőgép-hordozó anyahajó: Chinese aircraft carrier Liaoning 2016-02-23 09:38:3 A lebegő kaszinótól a kínai haditengerészet zászlóshajójáig Kutatóhajó Fedélzeti repülőgép ; fegyverzet ; Kommunikációs és célfelismerő rendszerek ; Erőmű ; Liaoning repülőgép-hordozó: Tartus ; Dél-kínai tenger feszültsége Admiral Kuznyecov osztály (korábban Brezsnyev osztály, majd Kreml osztály) a Szovjet Haditengerészet 1143.5 tervszámú repülőgép-hordozói által alkotott hajóosztály. Csak egy befejezett és szolgálatba állított tagja van, az Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozó. Az osztály második tagja, a Varjag befejezetlen maradt, 2002-ben Ukrajna eladta Kínána A kínai haditengerészetnek már van egy repülőgép-hordózója. A Liao-ning a szovjet gyártású Admirál Kuznecov osztály átépített hajója. 24 harci repülőgépet és 17 helikoptert képes szállítani. Ugyanebből az osztályból indul ki az új repülőgép-hordozó is, melyet Kína már önerőből épített A Dél-Kínai-tengeren fellángolt szigetvitákban is bevethető lesz Kína első repülőgép-hordozó anyahajója, amelyet hétfőn állítottak hadrendbe ünnepélyes keretek között. A szovjet roncsból újraépített kínai hajót már tavaly tengerre bocsátották, de eddig csak teszteket végeztek rajta

Műholdfelvétel a kínai repülőgép-hordozóró

A legújabb amerikai hordozó, az új osztályt (a nagyjából azonos felépítésű hadihajókat sorolják egy osztályba, és az elsőről nevezik el) képviselő USS Gerald R. Ford legalább 13 milliárd dollárba kerül, miközben különböző problémák miatt még messze van a bevethetőségtől. Irán nagyjából ennyit költ egy évben a teljes fegyveres erejére, a tavalyi magyar. Amerikai tisztek léphettek a kínai repülőgép-hordozó fedélzetére. 2015. okt 21. 10:20 tiszt repülőgép fedélzet. Peking- Az Egyesült Államok haditengerészeti delegációjának tagjaiként több mint két tucat amerikai tiszt léphetett Kína eddig egyetlen működő, kiképzési célokat szolgáló repülőgép-hordozójának.

Próbaúton az első kínai repülőgép-hordozó 24

  1. (chinesemilitaryreview.blogspot.com) Hadi(k) kávéház. Shop Subscrib
  2. t védelmi hírek. Meta-Defense. Kik vagyunk mi? Politique de confidentialité; Kapcsolat; Navigáció régiónkén
  3. Mindazonáltal 2025-re további két nagyobb, 80 ezer tonnás repülőgép-hordozó megépítése és hadrendbe állítása is szerepel a kínai védelmi technológiai fejlesztési tervekben, miszerint James Fanell parancsnok értékelése alapján Kínának egy 6 hordozóból álló flotta létrehozása lehet a reális középtávú célja.
  4. Két amerikai repülőgép-hordozó és az őket kísérő kisebb hadihajók hadgyakorlatba kezdtek a hétvégén a Dél-kínai tengeren. A kötelék hajóin összesen 12 ezer tengerész vesz részt a gyakorlatban, és a függetlenség napját sajátos módon ünnepelték
  5. Nyitókép forrása: twitter/Pat Mangune TV5 Feltűnően megnőtt az amerikai katonai jelenlét a Dél-kínai-tengeren az elmúlt hetekben, szerdán pedig megérkezett a manilai kikötőbe a USS Ronald Reagan repülőgép-hordozó is, 5000 fős legénységgel és 70 harcirepülővel a fedélzetén. A hivatalos indoklás amerikai részről a szabad hajózás biztosítása az indiai-csendes.
  6. A második repülőgép-hordozó hadrendbe állítása akkor történt, amikor Peking az elmúlt években egyre határozottabban hangoztatta dél-kínai-tengeri területi követeléseit. Kína, amely azzal érvel, hogy a legrégebben van jelen az övezetben, Vietnammal, a Fülöp-szigetekkel, Malajziával és Brunei vitatja a térségben több.

Nem mindennapi látványosságban lehet része azoknak a turistáknak, akik kínai útjuk során hajlandóak kicsit letérni a szokásos Peking-Szecsuán-Nagy Fal útvonalról, hogy ellátogassanak Binzuba. A város melletti mesterséges tavon ugyanis egy Nimitz-osztályú repülőgép-hordozó áll, amelyet teljes egészében betonból építettek Sziasztok! Szeretnék nektek bemutatni egy olcsó és megbízható kínai webáruházat. Az oldal neve DX.com Én eddig 10-15 alkalommal vásároltam náluk, és mindent megkaptam. Tenyleg sok minden van, állítólag a ebben a kínai webáruházban több mint 100.000 term Az amerikai repülőgép-hordozó Carl Vinson hétfőn futott be egy vietnami kikötőbe, a vietnami háború befejezése óta először, ami látványosan mutatja a két egykori ellenség közti stratégiai viszony erősödését, miközben a térségben nő a kínai befolyás. A Carl Vinson repülőgép-hordozó reggel futott be a közép. Amerikai repülőgéphordozók a Dél-kínai-tengeren. Két amerikai repülőgép-hordozó jelent meg a Dél-kínai-tengeren. Index- 20.07.06 13:24Külföld. A kötelék fél évtizede nem látott erődemonstrációt tartott, Kínában papírtigriseknek minősítették a USS Nimitzet és a USS Ronald Reagant. Villámhír Érdekel. Villámhír

Nők a kínai repülőgép-hordozón - Hölgypilótá

Elindult próbaútjára Kína első, teljes mértékben hazai gyártású repülőgép-hordozója, a 001A típus, amely rekordgyorsasággal, mindössze két év alatt épült. A kínai hadsereg fejlesztése töretlenül zajlik, célja többek között az Új Selyemút, így a világ legforgalmasabb tengeri útvonalának, a Malakka-szoros forgalmának biztosítása A repülőgép számára kezdetben két kilenc tonnás tolóerejű WS-13E (az orosz RD-93-as hajtómű továbbfejlesztett kínai változata), hajtómű biztosítja a repüléshez szükséges tolóerőt. A J-31-es legnagyobb problémája és a késés legvalószínűbb oka továbbra is a hajtómű A tömeges megbetegedések miatt áll a bál a USS Theodore Roosevelt repülőgép-hordozó körül | Magyar Hang. Eddig legkevesebb 155-en fertőződtek meg a legénységből. A jelenleg Guamban horgonyzó hajó kapitányát leváltották, miután nyilvánosságra került a hadvezetést cselekvésre sürgető levele A De Gaulle francia nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó 1767 fős legénységének több mint harmada fertőzöttnek bizonyult a koronavírus-teszt alapján - közölte szerda este a francia hadügyminisztérium hozzátéve, hogy az adatok még nem véglegesek Az Egyesült Államok haditengerészeti delegációjának tagjaiként több mint két tucat amerikai tiszt léphetett Kína eddig egyetlen működő, kiképzési célokat szolgáló repülőgép-hordozójának fedélzetére - számolt be a kínai haditengerészet mikroblogja nyomán a helyi média szerdán

Már élesben tesztelik az első kínai repülőgép-hordozót. Több mint száz felszállást, illetve landolást hajtottak végre Kína első - kiképzést szolgáló - repülőgép-hordozóján, a Liaoningen - jelentette a hadsereg hivatalos lapja vasárnap, miután a hajó három hónapig tartó tengeri útjáról visszatért a kelet-kínai Csingtao kikötőjébe Vízre bocsátották az első saját gyártású kínai repülőgép-hordozó anyahajót. 2017-04-26 08:25. Az ázsiai nagyhatalom vízre bocsátotta első teljes mértékben saját gyártású repülőgép-hordozóját szerdán. A korábban beszerzett szovjet repülőgép-hordozóval jelenleg is kiképzési feladatokat teljesítenek

Elkészült az első, teljesen kínai gyártású repülőgép-hordozó 2017.ápr.26/14:47 2017.ápr.26/11:24 Az állami média szerint az 50 ezer tonnás hajó az északi Talien kikötőváros egyik gyárában készült Kínai tervek egy hatalmas, futurisztikus repülőgép-hordozó anyahajóról. Kettős hajótest, levegőben és a víz alatt egyaránt. Érdekes, egyben csodálatos is, de valószínűleg kivitelezhetetlen A Xinhua kínai állami hírügynökség szerint 2013-ban kezdték meg az új repülőgép-hordozó munkálatait, annak átadásán pedig a Kínai Központi Katonai Bizottságának alelnöke, Fan Changlong is jelen volt. A tisztviselők hangos zenével ünnepeltek Huang Kuang-jü (Huang Guangyu) az Eagle Vantage Asset Management nevű hongkongi cég közreműködésével vesz részt a HMS Ark Royal brit repülőgép-hordozó eladására kiírt versenytárgyaláson, amelyen az Eagle szerint Huang a végső kedvezményezett - közölte a hadihajó megvételével megbízott vállalat A Jiangsu Shangshang Cable Group sikerére utaló online közleménynek később nyoma veszett a világhálón, de a hír terjedni kezdett. Újságírók azt is kiderítették, hogy a szóban forgó, Csiangszu tartománybeli vállalatnak jó kapcsolatai vannak a hadsereggel, és e cég volt az első, 2012-ben hadrendbe állított, Liaoning elnevezésű repülőgép-hordozó beszállítója is

Ez egy repülőgép hordozó formára épített épület ami a kínai Dianshan-tó partján, a Sanghajtól 50 km-re nyugatra található Katonai Oktatási Központ területén található Megingathatja az Egyesült Államok katonai befolyását a Csendes-óceánon a kínai hadsereg új rakétája, amely nagy távolságról is képes eltalálni a repülőgép-hordozó hajókat. Kína így visszatarthatja Amerikát attól, hogy egy esetleges észak-koreai, vagy tajvani konfliktusba beavatkozzon A Szovjetunió összeomlása után Varyag cirkáló Ukrajnába ment, 67% -ban kész volt. 1998-ban ezt a hajót Kínának adták el. Hosszú ideig úszó kaszinóként használták, de 2008-ban a kínai megkezdte a befejezését. 2011-ben a Varyag új nevet kapott, Shi Lan, és az első kínai repülőgép-hordozó lett A Kuznetsov osztályú repülőgép-hordozó(orosz elnevezése TAVKR - nehéz repülőgép-hordozó cirkáló), más néven 1143.5 vagy Orel osztály, Ukrajnában a fekete-tengeri Nikolayev South hajógyár (régebben 444-es hajógyár) építette a szovjet haditengerészet megrendelésére. Nevét a szovjet flotta főparancsnoka Nikolai Geraimovich Kuznetsov után kapta Az, hogy a kínai repülési komplexum mikorra készül el ma még nem tudható. Az azonban valószínünek látszik, hogy a komplexum méretei megegyeznek majd a Shi Lang repülőgép-hordozó méreteivel, követve az ukrán NITKA metódusát, ahol is a méretek egybeesnek a Kuznyecov repülőgép-hordozó méreteivel

Index - Tech - Átadták az első kínai repülőgép-hordozó

  1. imálisan 120-150 milliárd dollár, az Egyesült Államok után a 2. (USA 60
  2. A Varyag - repülőgép-hordozó, amelyet a Szovjetunióban építettek, Ukrajnában tárolták, és most Kínában szolgál. Ma megtudjuk, miért történt ez, és milyen figyelemre méltó ez a hajó
  3. Ennek keretében a II. világháború óta először, a távol-keleti országnak ismét lesznek repülőgép-hordozó hajói. Kína megerősödése és befolyási övezetének növelése aggodalommal tölti el Japánt, annyira, hogy a kormány új védelmi tervet fogadott el, amely többszáz milliárd dolláros kiadásokat irányoz elő
  4. dkét fél manőverezésre kényszerült, hogy az ütközést elkerüljenek
  5. Az egyezményt Japán is ratifikálta: ők 315000 tonnás hadihajó-kvótát kaptak, amelyet 81000 tonnányi repülőgép-hordozó kvóta egészített ki. A japánok tovább kívántak terjeszkedni és az elsők között ismerték fel, hogy a jövőben a repülőgép-hordozók központi szerepet fognak játszani

Óriási fegyverkezésbe kezdett Kína - ORIG

Drónok, UAV-ek vagyis a pilóta nélküli repülőgépek

Index - Tech - Halál az első kínai repülőgép-hordozó tesztjé

  1. t a jelenlegi legnagyobb amerikai repülőgép hordozó
  2. A Carl Vinson atommeghajtású repülőgép-hordozó vezette, négy hadihajóból álló egység áthajózott a Japán délnyugati része és a Dél-Korea közötti Csuzima-szoroson. A várakozások szerint az amerikai hadihajóraj a dél-koreai haditengerészettel is gyakorlatozik majd
  3. Eladó egy alig használt repülőgép-hordozó anyahajó, nevezetesen a Királyi Bárka. Eredeti neve Ark Royal, és a brit haditengerészeté. Hétfőn került egy katonai árverési honlapra a világhálón a brit hadsereg takarékossági programjának köszönhetően
  4. Repülőgép-hordozó kitűnő állapotban eladó a hongkongi Chung Lot utazási iroda ugyanis állítólag ezért vette meg 1998-ban a Riga szovjet repülőgép-anyahajót. Az a hajóóriás azonban hogy, hogy nem Liaoning néven a kínai haditengerészet első repülőgép-anyahajójaként született újjá. Hogy azért a szerencsejáték.
  5. A francia De Gaulle repülőgép-hordozó sem ússza meg a járványt Szerző: Magyar Hang | 2020.április 10., 17:30 | Külföld Az amerikai USS Theodore Roosevelt után újabb anyahajón ütötte fel a fejét a kór
  6. dkét fél manőverezésre kényszerült, hogy az ütközést elkerüljék. A flotta közleményét követően a kínai Global Times az amerikai felet tette.
Kínai repülőgép-hordozók | Page 43 | HTKA fórum

Nukleáris repülőgép-hordozót épít Kína? - Háború Művészet

Új kínai repülőgép-hordozó - Geo-Sentine

Kínai repülőgép-hordozó elleni rakéta - Technikai Kisoko

Hadrendbe állt Kína első repülőgép-hordozójaNukleáris háború – Túlélés - Technikai KisokosAppcessories - a legújabb okostelefonos kütyük - TechnikaiÉlő, mozgó háttérképek Androidra - Technikai KisokosKüzdelem a világ tetején - Barangolás a világbanAz idióta M1 elhitte, hogy Csehország anyahajót épít
  • Hogyan szokjak le a dohányzásról.
  • Óvodai ballagási ruhák.
  • Történelem 8. munkafüzet (2019 újgenerációs) megoldókulcs.
  • Wenckheim kastély esküvő.
  • Szomszédjog szigetelés.
  • Sötétlila levendula.
  • Bppv betegség.
  • Orsi kolbászkrém.
  • Regi üveg elado.
  • Csiki mariann gyermekjóga.
  • Henkel körösladány igazgató.
  • Az operaház fantomja teljes film videa.
  • Gépírás leütés/perc.
  • Alvin és a mókusok 3 réka meséi.
  • Amerikai hip hop.
  • Arany óra jofogas.
  • Alkalmi hajak.
  • Vonat elé ugrás gyakori.
  • Hüvelykujj perc fájdalom.
  • Kuba gyümölcsök.
  • Olcsó digitális zongora.
  • Sárkányok irány az ismeretlen 7.évad 1.rész magyarul indavideo.
  • Baba a pocakban.
  • Kárdási józsef.
  • 4 mm szikhólyag.
  • Nagyító alkalmazás ingyenes.
  • Eladó majomfa.
  • Kapucnis polár pulóver.
  • The Weeknd the hills lyrics.
  • K híd lezárás.
  • A mennydörgő.
  • Has szülés után.
  • Jegyzetfüzet készítés.
  • Piszkos fred sorrend.
  • 9 animációs film.
  • Borfesztivál facebook.
  • Az erdőirtás következményei.
  • Super Mario letöltés androidra.
  • Clipart free.
  • Henger hónolás ár.
  • CORSAIR elgato game capture hd60 S .